DUNA-MENTI KERÉKPÁRTÚRA 2022. JÚNIUS 11-20

Egyesületünk egyik első nagy kerékpártúránk a Donauradweg volt még 2000.-ben.

Kilenc túratársammal Passautól bicajoztunk Pozsonyig. Ennek emlékére és egyesületünk 25 éves fennállásának alkalmából terveztem meg ezt a túrát, mely során a Duna forrásától kerekeztünk a három folyó összefolyásáig Passauig. Így a német nyelvterület Duna-szakaszát végig kerékpároztuk. Sajnos a 20 évvel korábbi túrázók közül, csak egy fő tartott velem, a többiek újak voltak.

Már a kiutazásunk is izgalmas volt.

Józsiék – akik a kisérő autóval mentek párjával és három esztendős kislányukkal egy nappal korábban indultak, hogy kényelmesen haladjanak, ők húzták a kerékpárszállító utánfutót.

Négyen vonattal mentünk utánuk, volt, aki Svájcon és volt, aki „csak” Ausztrián keresztül. A MÁV hozta a formáját, már a Keletiben lekéstük a csatlakozást, aztán egy következőt is már Ausztriában, de azért estére csak odaértünk Donaueschingen-be.

A város melletti kellemes kempingben töltöttük az éjszakát.

Reggel bekerekeztünk a városba, idilli kisváros és a hercegi parkban meg is találtuk a „Duna forrását”. Azért az idézőjel, mert vita tárgya mind a mai napig a Duna eredete. Fentebb egy kis település közelében két patak ered, a Breg és Brigach – a Breg a nagyobb, és inkább ez tekinthető az „igazi” forrásnak.

Persze az évszázados vita minket nem zavart, elindultunk a 630 km-es utunkra. Baden-Württemberg tartományból haladtunk Bajorország felé. Az első napi szakasz síkvidéki volt, több helyen murvás – ennek ellenére nagyon jó minőségű – utakkal. Főúton nem mentünk, sőt mellékutakon is csak a településekben. A Duna egy kisebb patak volt, jobbra a Fekete-erdő vonulata húzódott. Németországban a mezőgazdaság számára is kiépített utak állnak a rendelkezésre, és több esetben ezeken vezetett az utunk.

Áttekertünk Geisingen-en, majd érdekes fedett fahidakon bicajoztunk Immedingen-en előtt. A városka után egy kis kitérőt tettünk egy száraz mederhez: Eltűnt a Duna! Itt a Duna a föld alatt folytatja útját, majd csak később bukkan elő, sőt vizét máshol – több mint 20 km-re is kimutatták.

Tuttlingen és Friedingen városkán áthaladtunk és egy romantikus útszakaszon folytattuk utunkat. Fehér mészkősziklákkal tűzdelt hegyvidékbe érkeztünk, és az utunk is hullámzóvá vált, meredek, de szerencsére rövidebb emelkedők, hirtelen leejtők váltották egymást. Beuron előtt, egy fogadó hívogatott az út szélén, ahol muszáj volt egy hideg sört meginni…

Beuron-on áthajtottunk, egy hosszú pillantást vetettünk az apátságra, de kissé el voltunk verődve, ezért haladnunk kellett. Hausen-ben egy régi kőhídon tekertünk át a bal partra. Megcsodáltuk a Duna „virágzását”, ami nem volt más, mint a vízben lévő növény virága a víz felszínén. Egy pillantást vetettünk a Duna völgye fölött uralkodó Werenwag várára és a kempingbe tekertünk. (76,5 km)

Éjszaka vihar volt, két hullámban is szakadt az eső, viszont reggel szép napsütése ébredtünk. Túránk során végig szép idő volt, sőt nagyon is meleg volt. Egyedül az utolsó nap volt borongós, esős idő.

Visszamentünk a kőhídon és a Duna jobb partján árnyas fák alatt, aszfaltos bringaúton suhantunk. A táj pazar volt, fentebb fenyvesek a folyóparton tölgyesek, mindezek mögött pedig szép fehér sziklák kellették magukat. Egyedül a bringaúton csúszó sok gusztustalan barna csiga – melyekből jó párat elgázoltunk – nem illett a romantikus tájba.

Vasutat kereszteztük, persze megnéztük szakmai szemmel is az alagutat, a sorompót meg a vasúti hidat, majd tekertünk tovább. Sigmaringen előtt magyarul beszélgető párossal találkoztunk, ismét lehagyott minket a tegnapi francia nyugdíjascsoport, majd több kisebb híd, legelésző őzek csoportja, egy erősen emelkedő erdei szakasz után Sigmaringen-be gurultunk.

Itt megnéztük a Hohenzollern- kastélyt, a belvárost, a városházát. Igazi német városban jártunk, szép sgraffitós házfalak, rendezettség volt a jellemző. A várost elhagyva, erdő alatti részen tekertünk, a hegyek elmaradtak kikerültünk a Sváb-Alb szorításból, és Mengen-en keresztül Riedlingen-be érkeztünk. Ezúttal a Német Kajak Szövetség vizibázisán sátoroztunk. Később is több alkalommal vettük igénybe a szövetség bázisait, mert leginkább wohnmobilzitzplatz-okat (lakóautókat fogadó kempingeket) találtunk csak, rendes sátorozó helyett nem.

Megnéztük még a várost az este folyamán. Szép, kellemes városka ez is, faszerkezetű házakkal, ahogy kell.

A kemping remek volt, olcsó is volt és baráti áron adták a sört a büfében. (64 km)

A harmadik túranap reggelén nem kapkodtunk, nem nagy távot terveztünk, de délután ugye Ulmba kellett lennünk, hisz egy komoly nagyváros megtekintését nem mulaszthatjuk el.

Tekertünk is egy jót Munderkingen-en át Ehingen-ig. Mindkét városkába benéztünk, Ehingen-ben a központban ép piac nap volt. Persze előtte volt egy-két hullámzás, és a rövid, ám hirtelen emelkedők megizzasztottak. Ráadásul sehol nem tudtam felfújni rendesen a hátsó gumit…

Ulm előtt hatalmas vizes élőhelyeket láttunk, hattyú költött, ült a tojásain ezt egy hídról szépen meg lehetett figyelni. A város előtt jobb kézről az Iller torkolott a folyóba. Innen tekinthető a Duna folyamnak. És valóban itt már a Duna tényleg komolyabb folyó lett a két nappal korábbi, Bódva-szerű vízhez képest. Innen számolják a folyamkilométereket is, méghozzá a világon egyedülálló módon, visszafelé. Itt található a 2587,6 folyam km. Később gyakran figyeltem a nagy táblákon lévő számokat, hogyan csökken a hátralévő táv.

Egyúttal átértünk Bajorországba is, hisz a folyó jobb partja már Bajorország területére esik. Ulm-ban is a kenu klubnál szálltunk meg. A délutánt városnézéssel töltöttük. A Mészárosok bástyájánál mentünk be a Halász és Tímárnegyedbe. Nagyon látványosak épületek, köztük a Ferde ház, a város legrégebbi, faszerkezetes épületei találhatók itt. Megnéztük a Marktplatz-ot, a városházát és természetesen a dómot. Sajnos nagy álványerdő takarta a kőbe álmodott gótikát. A százezres város nyüzsgött, de nem volt túlzsúfolt. Egy egyszerű kisvendéglőben vacsoráztunk és nagyon finom szűretlen barna búzasört ittam… (68 km)

Negyedik nap reggel ismét a város felé vettük az irány – a kemping a város előtt volt – és ismét bementünk a városközpontba, azok kedvéért, akik előző napon nem nézték meg azt. Ezúttal be is mentünk a majdnem üres dómba is! Mondanom sem kell, fantasztikus. A Dóm előtti tér pedig – akárcsak a középkorban – átalakult piactérré. És mivel Dél Németországban voltunk június elején, ugyan mi mást árulhattak volna? Az egyik kedvenc német zöldséget, a spárgát. Ez az aszparágusz-féle rendkívül népszerű, minden méretben (sárgarépa vastagságú is!) minden színben (zöld, fehér levendula-lila) kapható volt.

Leipheimbe tettünk egy kis kitérőt, megnéztük a kastélyt, és a belvárost majd visszamentünk a Dunához. Ezúttal cikk-cakkozva a part mentén, sok esetben a gáton, nagyrészt erősen murvás úton tekertünk. Egy kis befolyó pataknál végre egy lábáztatásra is megálltunk.

Nem sok volt a napi etap, Gundelfingenen, Laugingenen keresztül a dillingeni kempingig mentünk.

A kemping kis éttermében nagyon csinos volt a személyzet a kaja is finom volt. A helyet külön feldobta, hogy egy hatalmas ketrecben vagy 20 vidám tengerész ugrabugrált. Akarom mondani tengerimalacok játszottak…. (63 km)

Ötödik napunkon Dillingen-ből Höchstadton át kerekeztünk Itt a belvárost néztük meg és a kis kastélyt, melyet Fülöp Lajos herceg építtetett az 1600-as évek közepén. Szántóföldek, nyílt terep, kevésbé hullámzó táj volt a jellemző. Donauwört számomra kissé álmos, de szép városnak tűnt, bejártuk a szépen rendben tartott belvárost.

A város után volt egy defektem és az út is gonosz módon hullámzott, 1-2 km hosszú emelkedő, kis leejtő, nagy meleg volt jellemző.

Leithem előtt egy német srácnak adtam pumpát, mert szegény laposgumival szenvedett felfelé az emelkedőn. Leitheim kastélya dombtetőn helyezkedik el, szép kilátást kínált a Dunára. Kisérő autónk vezetője, Józsi látta elcsigázottságunkat és hideg sört hozott egy közeli helyről – mi pedig nagy örömmel ittuk azt a 35 fokos melegben.

Még egy-két kisebb emelkedő következett, majd ismét laposabbra váltott a vidék, átgurultunk Marxheimen. Kiértünk vissza a gátra, ismét murvás út következett aztán meg is érkeztünk Neuburgba. (75 km)

Neuburgban másnap reggel néztünk jobban körül. Felmentünk a neoreneszánsz kastély belső udvarába, körbejártuk az épületet. A kastély egy kisebb dombon áll a város felett, uralja azt.

Így a hatodik napon meglehetősen késve indultunk neki a napi etapnak.

Forgalmas út mellett vezetett ki a városból a bringaút, de hamarosan elkanyarodtunk és elhaladtunk az 1500-as években épült Grünnaui vadászkastély mellett. Viszonylag hamar elértünk Ingolstadtba. Gréta lánya várt volna minket ebéddel, de ez elmaradt, mivel szegény megbetegedett.

A százezres nagyváros belvárosát végig jártuk. Esküvőt is láttunk, pont a templomból jöttek ki a résztvevők, és nagyon sokan voltak zakóban, de rövid bőrnadrágban. A népviselet itt a mindennapok része.

Kora délután hagytuk el a várost Grossmehringen át Vohburgig tekertünk. Itt le volt zárva a kerékpárút valamilyen ok miatt, de részben települések közötti utakon és a gáton Neustadtig tekertünk. A város széli szép kis kempingben egy borzalmas banya volt a recepciós és bár volt bőven hely, csak hajtogatta, hogy nincs, meg még érkeznek majd vendégek, meg csak négy zuhanyzó van, stb… Na mindegy, továbbhajtottunk Bad Göggingig. Ez már a római korban is ismert fürdőváros volt, és egy kellemes kis panzióban aludtunk. Jó is volt, hogy nem kellett sátrat állítani. (65 km)

Így a hetedik napon viszonylag korán indultunk. Hűs reggel volt, a táj egyre szebb lett. Komlóültetvények és spárgaföldek váltották egymást, hamarosan elértük a Weltenburgi kolostort, Némtország első kolostorát, melyet II Tasziló herceg alapított még VIII században…

Itt volt időnk bőven körülnézni, mert az első hajó a szoroson csak 11 óra után indult. A kolostor udvarán már készültek a hétvégére, drindlibe öltözött lányok jöttek, rendezték a hatalmas szabadtéri sörözőt. Mi persze a kolostor katolikus templomát néztük meg, mely barokkos pompában úszott az aranyban…

Aztán hajóra szálltunk bicajostul és egy szűk fél óra alatt lecsorogtunk Klheimig. A Duna áttörés 6 km-es szakasza igazán látványos. Van, ahol csak 18 m széles a folyó, de az vízmélység akár 20 m is lehet. A helyenként 100 m magas sziklafalak különböző fantázianeveket kaptak. A kikötés előtt szépen látszott a Michelsberg tetején épült Befreiungshalle, azaz a Felszabadulási csarnok. I. Lajos bajor királyt sokan ismerik, ő volt Neuschwanstein építtetője is, nos, ez a körcsarnok is az ő érdeme, a Népek csatájának 50 évfordulóján avatták fel – emlékeztetve a Napóleoni háborúk végére. Kelheimnél ömlik a Dunába az Altmühl, mely alsó része a Rajna – Majna – Duna csatornának. Benéztünk a városba, vásároltunk a magyar boltban, majd a bő 30 km-re fekvő Regensburg felé vettük az irányt. A bal parton Poikamnál lábat áztattunk kellemes meleg vízben, átkeltünk a jobb partra, ahol megbámultam a surrantó pályán lecsúszó kenukat. Bad Abbachban sört vettünk, és betekertünk Regensburgba.

Még a délután városnézésre indultunk, megcsodáltuk a nyüzsgő és hangulatos belvárost, a dómot, és itt is egy remek kis kempingben, a kenu klub telephelyén sátoroztunk. Egy baj volt: Egy klubtag születésnapját ünnepelte hajnal fél háromig. Nagyon aranyosak voltak, meg is hívtak minket is. Viszont úgy döntöttünk, hogy korán indulunk mert 100 km-es út vár ránk, valamint az előrejelzések szerint a legmelegebb. nap. Úgyhogy nyugovóra tértünk (volna) és reggel alig hatkor, útnak is indultunk. (88 km)

A nyolcadik napon, friss, majdnem hűvös reggelen tekertük a pedált és Donaustaufot alig hagytuk el, mikor hátranéztünk – mert tudtuk, hogy hátra kell nézni. Erdő takarásában, kissé távolban látszott a Walhalla csarnoka. Nem mentünk fel – az sajnos egy nappal meghosszabbította volna a túránkat. A csarnok a görög templomokat mintázza és az elesett hősöknek állít emléket. A Walhalla név, a skandináv mitológiából ered, Odin főisten terme volt, építtetője ennek is I. (Bajor) Lajos. Fél kilenckor, harminc kilométerrel a hátunk mögött, valamint a Wörthi várkastély megtekintésé után már reggeliztünk is egy kellemes pihenőhelyen. Jól haladunk – állapítottuk meg. Na, ilyenkor van az, hogy elkezdünk elverődni. Kisebb települések utcáin kanyarogtunk, majd hosszan mentünk a folyó bal partján – ott már nem is olyan jó minőségű – murvás úton és a nap egyre durvábban ontotta a meleget. Átkeltünk Straubingba vezető hídon és körülnéztünk. Kellemetlen kapaszkodón tekertünk a belvárosba. Hosszúkás belvárosi főutca, közepén templommal és ott ki is szélesedik persze. Előtte Szentháromság oszlop a főutca, mentén pedig barokk polgárházak. A főutcát lezárja a Ludwig-kapu. A főutcától távolabb találtuk meg a Szt. Péter templomot, melyben pont mise volt, gyönyörű orgonamuzsikával.

Olyan meleg volt, hogy szükségünk volt egy jó hideg sörre, majd miután azt magunkhoz vettük ismét átkeltünk a Duna hídján. Haladtunk Deeggendorf felé, aznapi úticélunk végéhez. Félúton behúzódtunk a fák alá, ebédeltünk és egy kicsit sziesztáztunk. Mariaposhing előtt útépítés miatt elterelték a DRW-t, kisebb falvakon kerekeztünk, majd egy nagyobb kitérővel, Mettenen keresztül a Deggendorfi kempingbe érkeztünk. Este a kellemes kempingben főzőcskéztünk, pihengettünk, figyeltük a közeli vasúti hídon áthaladó vonatokat (éjszaka meg hallgattuk őket…) (98 km)

Kilencedik túranapunkon ígértek először rossz időt az időjósok. Arra gondoltunk, hogy időben indulunk, így a hátralévő alig 55 km-t még a délelőtt letekerjük, vagy ha az eső várakozásra kényszerítene, akkor lesz tartalék időnk. Szép időben indultunk, egy boltnál reggelit vettünk és már akkor, alig 20 km megtétele után csúnya felhők kezdtek gyülekezni az égen. Ijesztően kezdtek felén kúszni, aztán mennydörgések is hallatszottak. De valahogy csak elkerültük az esőt, egyszer-egyszer ért a széle, rövid, apró cseppek formájában.

Azért Vilshofennél megálltunk egy félórára a városba vezető híd alatt, mert kezdett komolyabban csapkodni az eső, egyúttal meg is reggeliztünk, meg szórakoztattunk egy ott úszkáló hattyút. Mielőtt a híd alá kanyarodtunk volna egy sörösrekeszekből épített diadalív alatt mentünk át – mégiscsak Bajorországban voltunk na…

Murvás utakon, majd Passau Hacklberg városrészén keresztül értünk egy régebbi építésű Kachlet nevű duzzasztóműhöz, annak gátján áttekerve keltünk át a Dunán és értünk be Passauba. Túránk itt ért véget, a három folyó összefolyásánál, pontosan ott, ahol húsz éve kezdődött.

Remek volt, könnyen abszolválható volt. Az út elején voltak komolyabb emelkedők, a túrára jellemző volt a sík jelleg.

Kempingből kevesebb van, mint az osztrák oldalon, ezért a napi szakaszokat alaposan meg kell tervezni. Nagyon szuperek voltak a kis egyszerű kenu-klubos sátorozási lehetőségek. Árban teljesen jók voltak – volt, ahol becsületkassza működött.

Nyilván kétszer ennyi időt is el lehetett volna tölteni az úton, több nevezetességet megnézni, azokhoz kitekerni.

Mindenkinek tudom ajánlani!

Nagyon sok infót lehet akár fordítóval is olvasni itt:

https://www.donau-radweg.info/

https://www.deutsche-donau.de/

Tóth Ferenc Attila a túra vezetője