A túrát öt elszánt túrázó járta végig 2022. szeptember 02 és 04 között.
(Zárójeles megjegyzés: miért nem több? Hol vannak a régiek?)
A túra ugyanis egy nosztalgia, sőt emléktúra volt. Anno 2003 és 2005 környékén nagyobb társaságban jártuk
ezeket az utakat.
Mi több 2007 ben is nosztalgiáztunk/újítottunk, mert akkor meg végig mentünk a gerincen.
Most autóba ültük és Besztercebányára hajtottunk. Az út simán lement, Besztercebánya szélén – Uľankában, ahol
az autónkat hagytuk – még meg is tudtunk reggelizni.
Aztán jött a busz és a Harmaneci-jégbarlangig utaztunk.
Eredeti tervünk az volt, hogy ide, sőt innen is vonattal utazunk, de a menetrend itt is változott, van vonat, csak nem
áll meg ott, ahol nekünk jó lenne…
A buszsofőr egy kissé kockafejű szlovák csávó volt, pont ott ált meg ahol meg kell állni – nem pedig 3 méterrel
arrább, ahol az utasok voltak. Mindegy, elvitt minket a túra kiinduló pontjához.
Itt kezdtük őszi túránkat kellemes napsütéses időben. Kicsit vacakoltunk az országút mellett – hisz ott vezetett a
zöld jelzés, majd jobbra tartva elhagytuk a Stubnyafürdő/Turčianské Teplice felé vezető utat.
A Harmanec patak zúgott mellettünk, először az aszfaltos-murvás úton, majd később erdei talajon folytattuk
utunkat. Az aszfalt nem, de az erdei út azért rendesen emelkedett. Hogyne, hisz 500 m-ről csak felfelé kellet
mennünk. Kellemes erdei tölgyes környezet fogadott minket, majd tőlünk bal kézre eső fehér sziklák alatt, a zöld
jelzésen, intenzívebben emelkedő úton haladtunk. Áthaladtunk a vasút alatt és viszonylag gyorsan kiértünk a piros
sáv jelzésre. Bő másfélórát kapaszkodtunk felfelé.
Tudtuk, jó helyen vagyunk innen már kényelmesebben emelkedő úton gyűrhetjük le a további szinteket.
Kosáriskonál elértük az 1200 m-t innen már tényleg laza bandukolásra számíthattunk, aztán az út egyik
kanyarulatából kivillant a ház, ahol az estét tölteni szándékoztuk.
Pár méter, egy kis nekirugaszkodás és máris a célban voltunk. A szállást még itthonról foglaltuk.
A Királykút/Kráľova Studňá Horsky Holtel felújításon esett át. Szerencsére maradt a fenti hotel-rész mellett egy
lenti turistaszállás is. (Kb. 20 éve a fenti hotel rész annyira lepukkant volt – hogy nagyon olcsón adták ki. A
lepukkantság szórakoztatott, az olcsóság, a szlovák koronában mért kaja és sör pedig feldobott minket. Feelingje
volt – az a klasszikus szlovák bumfordi szocreál. Nekem nagyon bejött, sőt hiányzik.)
Ez nagyon jó, mert itt ágyneművel, vagy hálózsákkal – utóbbi olcsóbb – megszállhat a túrázó. Zuhanyzás,
tisztálkodási lehetőség van, és vacsorát is lehet kérni.
Nyolcágyas hálótetemben, nagyon masszív, stabil emeletes ágyakon töltöttük az éjszakát öten, egy hálóban.
Este több csoport érkezett, fiatalok voltak, buliztak, jó nekik…
Reggel gyönyörű napsütéses időben indultunk tovább.
Alig múlt nyolc óra, a friss levegőn kint voltunk, és a Tibi által főzött kávé után útnak indultunk.
(Mert Tibinél mindig van kávéfőző és bárhol, bármikor főzi az éltető nedűt…)
Hát emelkedett az út. De reggel így is kell…
A szálásunk 1270 m-en volt, innen indultunk – aztán a szállás vízszolgáltatója, egy óriási ivókút és vízivételi hely
következett, a Királykút/ Kráľova Studňá pramen már 1325 m-en. A hegyi legeltetéssel foglakozó gazdák is itt
itatják marháikat és juhaikat. Több aranyos bárányegyüttest láttam, (szeretem a kis patásokat…)
A kúttól még mindig felfelé vezetett az út az 1574 m magas Krizňára. Az adótoronynál észak felé fordultunk és
végre elkezdődött az az igazi, magashegyi, hullámzós gerinctúra, amit annyira élvezek.
Megyek a gerincen, a szintemelkedés kényelmes, kis hullámzás, közben minden – jobbra és balra alant van,
mindenhová és mindenfelé van kilátás. Lengedezik a szél, ezért nincs szúnyog, légy, nincs túl meleg. Ez a flow-
érzés…
Krizňá után az Ostredok, majd a Koniarky, és a Chyžky.
Na, itt volt egy kis megtorpanás a kellemesen hullámzó gerincútban…
A Chyžky-nél balra egy karám, sok kis aranyos patással, jobbra egy helyes házikóval. Szemeben velünk meg a
kissé kopár, meredek Ploská. Kikerülhettük volna, viszont időben annyira jól álltunk, hogy nem zavart minket a
hegy mászására fordított idő – persze prüszköltünk az újabb 200 m -es szintemelkedés miatt.
A Ploskán megpihentünk, lazítottunk.
Ennél már csak a leereszkedő szakasz volt rosszabb. Kellemetlenül meredek volt, tartani kellett magunkat. De
kemények voltunk, nem kerültük ki a hegyet a kék jelzésen.
Alig volt négyóra és már a Borišov-házban voltunk, és a kevésbé fáradt népek felmentek a meredek Borišovra.
Érdekes ház volt, amolyan hippi-tanya. Laza lányok-srácok intéztek mindent, foglalást, vacsorát, kiszolgálást.
Ami érdekes volt, hogy nem volt áram a szobákban, és pottyantós wc-volt – az épületen belül.
Menedékház-hangulat itt is megvolt – bár a zuhanyzás hiányzott.
Másnap korán, kb. 07 körül indultunk.
Jó félútig visszamásztunk a Ploskára, viszont a hegy derekánál eltértünk balra.
A Ploska-nyeregben reggeliztünk, bámultuk a tájat, volt egy kis pára, ködpamacs.
A Minčolon átlibbentünk, majd a sedlo Rakytovhoz értünk. Itt az öt fős csapat ketté vált. Két sporttárs kikerülte a
csúcsot, hárman pedig „átlibbentünk” rajta. Nos, a kikerülés pont annyiba „került” mint az átlibbenés.
A csúcson korábban átkeltem már, de az átkelés nehézégeire nem emlékeztem. Kellemetlenül meredek, de
megoldható. A levezető szakasz pedig izgalmas! Egy meredek törmelékmezőn haladtunk keresztben, mely elég
ijesztő volt. A nyeregbe pont egyszerre érkeztünk az „elkerülőkkel”.
Innen laza, néha meredek, de folyamatosan ereszkedő úton haladtunk lefelé.
Elértük az utulna Limba házat, ahol egy jót ebédeltünk. Kissé erőltetett tempóban mentünk a Teplá dolinában és ép
elértük a besztercebányai buszt.
Az autónkat sértetlenül megtaláltuk Ulankán, aztán hazahajtottunk.
Fotók: Tóth Ferenc Attila és Tálas Tibor
Lejegyezte a túravezető: Tóth Ferenc Attila